Tatabánya Humanitás SE Boccia szakosztály

bocca 2021.jpg

A tatabányai Humanitás SE Boccia Szakosztálya 2004. március 04-én alakult meg. A csapat megálmodója és alapítója, majd eredményes játékosa, azóta már elhunyt, Szabó Szonja Príma Díjas szájjal festő volt.

Az alapító csapat játékosai: Bíró Zoltán, Homai Zsolt, Kiss András, Mezőberényi Eszter, Pulpiter Norbert, Szabó Szonja, Tos Zoltán,Zárai Ramóna és Szüleik voltak. A Szülők szerepét azért emelném ki, mert ez a sportág csak akkor tud életszerűen működni, ha a játékosok mögött van egy biztos, kitartó, mindenre elszánt szülői vagy egyéb segítői háttér. Mi szerencsések voltunk, mert akkor minden játékosunk családban élt. Így az edzésekre, versenyekre is megvolt a megfelelő segítő, kísérő csapat. A kezdet így sem volt könnyű! Egy saját tulajdonú labda szett, és egy kő kemény magyar gyártmányú labdakészlet valamint a BC3 –as játékosoknak lefolyócsőből kialakított rámpa állt rendelkezésre. Szerencsére volt egy mindenre elszánt Komárom- Esztergom megyei Mozgáskorlátozottak Egyesülete elnök Válóczi Ferenc, illetve a Humanitás SE volt és azóta elhunyt elnöke Gráczer József, akik labdakészlettel, edzőhelyekkel, szállítással segítették csapatunkat. Már induláskor volt hivatásos edzőnk Nagy Antal Csaba személyében. Aki 2004-2019-ig edzette csapatunkat. Nagyon sok dobogós helyezés köszönhető munkájának. A csapat legeredményesebb játékosa Tos Zoltán és Pulpiter Norbert volt. Ők tagjai voltak a válogatott keretnek is. Részt vettek a Portugáliában rendezett EB is.  Csabának nemcsak a helyezések köszönhetőek, hanem empátiája, atyai tanácsa, humora, edzői szigora, társadalmi szerepvállalása, országos elismertsége is. Munkáját 2019-ben Komárom- Esztergom Megye Közgyűlése Társadalmi Szerepvállalás Diplomával ismerte el.
Csapatunk jelenlegi tagjai két különböző helyen élnek és edzenek. Megmaradt az alapítók családban élő táborából Homai  Zsolt, Kiss András, Tos Zoltán valamint a később érkező Tukszár Mónika és Schalkhammer Ádám. Ők a tatabányai Szent Margit Általános Iskolában edzenek évek óta az igazgatónővel kialakított jó kapcsolatnak köszönhetően. Új edzőjük 2019. szeptembere óta Kiss Gábor. Aki nagy lelkesedéssel kezdett a munkához, amíg a járványhelyzet engedte. A csapat többi tagja Szociális Otthonban él. Név szerint, Vörös Zoltán, Wittenberger Melinda, Zárai Ramóna. Őket, Tóthné Puskás Erika terapeuta önzetlen odaadással edzi. Ő elvégezte a bíróképzést is. Azóta OB-on is vezetett már játékot.
Csapatunk szoros kapcsolatot épített ki számos hazai és határon túli civil szervezettel is. Rendszeres résztvevői vagyunk az Esély Sportnapoknak és az iskolákban tartott érzékenyítő óráknak. Ezért a Humanitás SE Boccia Szakosztálya a versenysportban és a társadalmi szerepvállalásban nyújtott teljesítményéért 2019-ben elnyerte a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlése által alapított, Komárom-Esztergom Megyei Fogyatékkal Élők Sportjáért kitüntető díjat.
Büszkék vagyunk, hogy házigazdái lehetünk igaz, hogy Tatán, az egyedi értékű országos rendezvénynek, melyet játékosunkról és tevékenységéről nevezték el Szabó Szonja Para Képzőművészeti Biennálé és Para Boccia Emlékversenynek.
Boccia Csapatunk fájó szívvel emlékezik azokra is, akik már nem lehetnek közöttünk. A játékosok közül: Bíró Zoltánra, Szabó Szonjára, Pulpiter Norbertre, a Humanitás SE volt elnökére:  Gráczer Józsefre, Szülőre, játékvezetőre: Tos Rezsőre.

Támogatóink